GINOP-4.1.1-8.4.4-16

Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel

Tájékoztatjuk a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a GINOP-4.1.1-8.4.4-16 "Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel" című felhívás esetében a beérkezett támogatási kérelmek tapasztalatai alapján az Irányító Hatóság a szakpolitikai felelőssel együttműködésben a felhívás tartalmi felülvizsgálatát kezdeményezi az admanisztrációs terhek csökkentése érdekében. A felülvizsgálat időtartamára a felhívás esetében a beadhatóság átmenetileg szüneteltetésre kerül 2017. július 20-án 14 órától.

A felhívás célja: A felhívás hozzájárul az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás és kölcsön formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

Jelen Felhívás keretében legalább 10%-os saját forrással, egyszerűsített eljárással, egyablakos rendszerben igényelhető vissza nem térítendő támogatás valamint kölcsön. A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön egyidejű igénybevétele kötelező. A vissza nem térítendő támogatás mellett jelen konstrukció a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló kölcsönt is biztosít. A megvalósítandó projekt tehát vissza nem térítendő támogatásból, kölcsönből és önrészből tevődik össze, amelyek együttesen határozzák meg a projekt teljes költségét.

Beadhatóság dátuma:  2017. március 16. - 2019. március 18-ig.

Rendelkezésre álló keretösszeg: 91,53 milliárd Ft (amelyből a vissza nem térítendő támogatás keretösszege: 59,45 milliárd Ft, kölcsön összege: 32,08 milliárd Ft)

Eljárásrend:

  • a vissza nem térítendő támogatás vonatkozásában: egyszerűsített kiválasztási eljárásrend
  • a kölcsön rész vonatkozásában: az MFB által alkalmazott hitelbírálati eljárás keretében

Pályázók köre: Mikro-, kis-, és középvállalkozások

Támogatás mértéke:

  • A vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft.
  • Az igényelhető kölcsön összege: min. 3 millió Ft, max. 50 millió Ft
  • A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet.

Kamat: 2% / év

A kölcsön futamideje: A Kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 10 év, amely az esetleges türelmi és rendelkezésre tartási idővel együtt értendő.

Rendelkezésre tartási idő: A projekt fizikai befejezésétől számított legfeljebb 12 hónap, de nem lehet több, mint a Kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 24 hónap.

A tőketartozás törlesztését a türelmi idő lejártát követően meg kell kezdeni.

Türelmi idő: a rendelkezésre tartás végétől számított maximum 12 hónap, de legfeljebb a szerződéskötéstől számított 36 hónap.

Támogatható tevékenységek köre: 

  • Projekt-előkészítési tevékenységek: Előzetes tanulmányok, engedélyezési dokumentumok elkészítése
  • Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek:
    • Az épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése
    • Épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítése
    • Meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása
  • Megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenységek:
    • Napkollektoros rendszer telepítése
    • Brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése
    • Napelemes rendszer telepítése hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából
    • Hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre és/vagy hűtésre és/vagy használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre

Megvalósításra rendelkezésre álló időtartam: max. 12 hónap

 A pályázat részleteiről további információkat olvashat az mfbpont.hu oldalon.