InternetBanking Takarékszövetkezetünkről Hirdetmények, tájékoztatók Elektronikus szolgáltatások Kondíciók, kamatok Elérhetőségek Bankkártya Sikeres pályázatok FORRÁSa Száchenyi Kártya Gazdakártya Pályázatírás Deviza Amikre büszkék vagyunk Faktoring

 

Cégbírósági elektronikus aktákat is fogad a Forrás Takarékszövetkezet rendszere



A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) 2008. július 1-jétől kötelezővé tette valamennyi I. fokú cégeljárás elektronikus ügyintézését.
A Forrás Takarékszövetkezet hozzájárulva az elektronikus ügyintézés széles körű elterjesztéséhez, egy
központi e-mail címen keresztül biztosítja a cégbejegyzésre kötelezettek számára a cégbíróságra benyújtott, illetve onnan kapott elektronikusan hitelesített okiratok befogadását. Az elektronikus úton keletkezett okiratokat bankszámlanyitáshoz (törzstőke/alapítói vagyon elhelyezéssel vagy anélkül) és bankszámla adatainak változtatáshoz lehet benyújtani.

Az úgynevezett e-akták benyújtására akkor van lehetőség, ha azok hiteles minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel vannak ellátva, és azok a cégbírósági ügyintézés kapcsán keletkeztek.

A Takarékszövetkezetnél az okirat@forrastksz.hu e-mail címre történő továbbítással van mód az e-akták kezelésére. A központi kezelés mellett az e-dokumentumok bankfiókban történő benyújtására (floppyn, pendrive-on) nincs lehetőség.

Új ügyfeleknek a választásuk szerinti bankszámlavezető fiókot az elektronikus okirat email címre való továbbítását követően javasolt felkeresni az érdemi ügyintézés érdekében. Amennyiben a bank ügyfelének adatait érintően kerül sor változásra és annak bejegyeztetésére, akkor a kapcsolódó elektronikus okiratok elküldése után az érdemi ügyintézés szintén a számlavezető fiókban történhet.

Amennyiben ügyfelünk igényli, az elektronikusan hitelesített cégbírósági iratokat a Forrás Takarékszövetkezet is le tudja kérni, melynek díját a mindenkori kondíciós lista tartalmazza. Az igénylést – hasonlóan az ellenőrzéshez – az okirat@forrastksz.hu e-mail címre kell eljuttatni. Az igénylésnek tartalmaznia kell a cégnevet és minimálisan adószámot, és/vagy cégjegyzékszámot.


Gyakran feltett kérdések


  • Milyen esetekben van lehetőség az elektronikus okiratok benyújtására?

Abban az esetben van lehetőség az ún. e-akták benyújtására, amennyiben azok elektronikus aláírással vannak ellátva, és azok a cégbírósági ügyintézés során keletkeztek, továbbá akkor, ha az elektronikus úton lekért cégkivonat elektronikus aláírással ellátott. (e-hiteles cégkivonat)

Az elektronikus úton keletkezett okiratokat (e-hiteles cégkivonat) az alábbi ügyekhez lehet benyújtani :


  • Hol lehet benyújtani az elektronikus cégiratokat?

A Takarékszövetkezetnél az okirat@forrastksz.hu e-mail címre történő továbbítással van mód az e-akták kezelésére.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az e-dokumentumok bankfiókban, adathordozón történő benyújtására nincs lehetőség.


  • A bankfiók felkeresése előtt, vagy azt követően kell az elektronikus cégiratokat elküldeni?

Az elektronikus okiratok e-mailen való elküldését követően szükséges a kiválasztott, illetve a meglévő bankszámlavezető fiókot felkeresni az érdemi ügyintézés érdekében. 
 

  • Ki továbbíthatja az elektronikus cégiratokat?

Bárki, aki rendelkezik az ügylettípusnak megfelelő, elektronikus aláírással ellátott okiratokkal, legyen akár a vállalkozás jogi képviselője, akár a vállalkozás tulajdonosa, képviselője vagy ügyintézője.


  • Mi történik, ha az egyes cégiratok nincsenek külön-külön elektronikus aláírással aláírva, csak a teljes e-akta?

A teljes e-aktát el kell küldeni az elektronikus aláírással együtt.

Amire igazán büszkék lehetünk!

2012-04-21 11:42:46

Büszkék vagyunk arra, hogy...

Részletek»

OEP Számla

2012-04-04 13:35:21
Háziorvosok, egészségügyi vállalkozások részére Részletek»

SZÉP kártyák elfogadása POS terminálon

2012-04-03 20:09:53
Tájékoztató kereskedő Ügyfeleink részére!
Részletek»

Gyorsulnak a forint átutalások

2011-12-19 10:19:12

Árfolyamrögzítő kalkulátor

2011-08-17 14:57:04
Tájékoztató deviza alapú hitellel rendelkező Ügyfelek részére
Részletek»

TAKARÉKDOBOZ

2011-04-01 20:18:07
Rendkívüli, korlátozott darabszámú kedvezménycsomag!
Részletek»